Unitárius Portál


Magyar     Unitárius     Egyház

Unitárius Portál

A   hit   Isten   ajándéka

•   Főoldal  •  Személyes adatok  •  Rovatok  •  Hírküldés  •  Fórum  •  Hirdetések (Keres-kínál)  •
A Főoldalon
Unitárius portál
icon_home.gif Honlapok
tree-T.gif Főoldal
tree-T.gif Ajánlj minket!
tree-T.gif GYIK
tree-T.gif Kapcsolat
tree-T.gif Keresés
som_downloads.gif Hírek
tree-T.gif Hírek
tree-T.gif Hírek archívuma
tree-T.gif Hírküldés
tree-T.gif Ismertetők
tree-L.gif Rovatok
icon_forums.gif Közösség
tree-T.gif Fórum
tree-T.gif Személyes üzenetek
tree-T.gif Tagok listája
tree-T.gif Unitárius lista archív
tree-L.gif Unitárius lista feliratkozás
icon_poll.gif Statisztikák
tree-T.gif Statisztikák
tree-T.gif Szavazások
tree-L.gif Toplisták
som_themes.gif Szórakozás
tree-T.gif Adomák
tree-T.gif Egyházi anekdoták
tree-T.gif Gondolatok és mondások
tree-T.gif Népi hiedelmek
tree-T.gif Névkitaláló, címerkirakó
tree-T.gif Történetek Brassai Sámuelról
tree-L.gif Unitárius Teszt
icon_community.gif Tagok
tree-T.gif Naplók
tree-L.gif Személyes adatok
icon_connect.gif Web
tree-T.gif Letöltések
tree-L.gif Linkek

icon_news.gif Portál tartalma
tree-T.gif Cím szerint
tree-T.gif Kategória szerint
tree-T.gif Szerző szerint
tree-L.gif Tartalom

icon_members.gif Felhasználó együttműködése
tree-T.gif Fórum
tree-T.gif Hírküldés
tree-T.gif Ismertetők
tree-T.gif Letöltések
tree-T.gif Linkek

icon_topics.gif 300 év 1568-1868
petitrond.gif Leírás, üdvözlések
icon_topics.gif 400 év 1568-1968
petitrond.gif A könyv
icon_topics.gif 440 év 1568-2008
petitrond.gif Videó
UniKereső
Unitárius Webhelyek Keresőgép
ÉS keresés
VAGY keresés
Kifejezés keresése
Mutass ennyit egy oldalon.
Csomópontok

Unitárius Hírportál
Unitárius Háló
Unitárius.hu
Unitárius.eu
Unitárius.ro
Unitárius.com
Unitarius.uw.hu
Unitarius.extra.hu
Unitarius.lap.hu
Unitar.hu - Levéltár
Videók 1
Videók 2
Videók 3
Unitarianradio.ro

VUK linkek

Virtuális Unitárius Közösség webhelyei:
VUK Fórum, listák
Unitárius Háló
UniKéptár
UniKereső
UniLinktár
UniMédia
UniNapló
UniNaptár
UniPédia

Ajánlott linkek

- Muzsnai (Szász Ferenc) versei
- Unitárius és Univerzalista Nemzetközi Tanácsa
- UU Testvér Egyház Tanács
- Együtt az Erdélyi és Magyarországi Unitáriusok
- Jeles unitárius napok
- Lelki táplálék - forrás
- Kultúra
- Gondolatok

FACEBOOK
Unitárius Egyház

Reklámozd a saját oldaladat is

Gondviselés Segélyszervezet

Névjegy létrehozása


Virtuális Unitárius Közösség

Névjegy létrehozása
Június 27, 2006 10:37 UTC

Kis Biblia - Ószövetségi történetek

Szerző: . 23860 Olvasás
  Oldal nyomtatása   PDF-be mentés   Küldés barátnak


Kis Biblia Bibliai történetek gyermekeknek Kezünkben Biblia: A lelkünk kenyere; Kérünk, édes Atyánk, Táplálj minket vele. Taníts törvényidre, Hogy megismerhessünk, Teremtő munkádban Neked segíthessünk. Ámen. TARTALOM I. BEVEZETÉS 1. Szent könyvünk: a Biblia 2. A sok nevű ország 3. A Biblia felosztása II. ÓSZÖVETSÉGI TÖRTÉNETEK 1. Rabszolgasors 2. Isten gondot visel 3. A tízparancsolat 4. Mózes népet nevel Istennek 5. Isten: a világ teremtője és gondviselője — ő a mi Atyánk 6. Kain és Ábel 7. Vízözön . 8. Bábel tornya 9. Ábrahámnak Isten földet ígér . 10. A hűség próbája 11. Eliézer: a megbízható ember 12. Ézsau és Jákob . 13. A jó és rossz között hányódó ember . 14. Szeresd testvéreidet! 15. Bocsáss meg nekik 16. Mózes utolsó tanítása a Hóreb hegyén .. 17. Az ígéret földje határán . 18. Lelkünk szava: Isten szava .... 19. Győzelem Istennel 20. Tégy jót a te ellenségeddel! 21. A királyfi és a pásztorfiú barátsága .. 22. Apa és fia 23. Istenem, adj nekem bölcs szívet 24. A templomépítés 25. A próféták Isten szószólói 26. Ámos: az igazság prófétája 27. Hózseás: a szeretet ószövetségi prófétája 28. Ézsaiásból próféta lesz 29. Az Ószövetség legszebb próféciába 30. Jeremiás próféta 31. Jób története 32. Isten névtelen szolgája . 33. A templomépítők 34. A hűséges Dániel 35. Akik a szívükre hallgattak . 36. A Zsoltárok könyve . 37. A Bölcsesség könyve 38. A falakat építő hit 1. Szent könyvünk: a Biblia Római levél 15:4 A Bibliát mintegy 1300 esztendő alatt írták írástudó emberek. Azt foglalták benne össze, amit 4000—4500 esztendő alatt Istenről, a Világról, az Életről, az Emberről hittek-gondoltak-tanítottak gondolkozó emberek, tanítómesterek, akik ezekre az örök kérdésekre megnyugtató feleleteket kerestek. Ezelőtt évezredekkel, amikor az emberek kevesebbet tudtak Istenről, a Világról, az Életről, az Emberről, mint amennyit mi tudunk, a gondolkozó emberek azt, amit hittek-gondoltak-tanítottak, legendákba-mondákba foglalták, s azt, amit megfigyeltek-tapasztaltak, törvényekben, bölcs mondásokban, példázatokban fejezték ki. S mivel írni-olvasni még nem tudtak, szóban mondották el, amit hittek-gondoltak. Szájról szájra szálltak, nemzedékről nemzedékre gyűltek így, évezredeken át, a gondolkozó emberek tanításai, bölcsességei, legendái, mondái. Ez a hosszú korszak az emberi művelődés legendás-szájhagyomány korszaka. Amikor az emberek fölfedezték az írást és annyira tökéletesítették azt, írástudó emberek följegyezték a régi gondolkozók tanításait, legendáit, bölcsességeit. Később iratokba, könyvekbe foglalták a szájhagyomány anyagát. Leírták azt is, ami korukban történt, s azt is, amit ők maguk vagy más gondolkozók hittek-gondoltak-tanítottak Istenről, a Világról, az Életről, az Emberről, Ezzel megkezdődött a művelődés írásbeliség-történelmiségének korszaka, amely tart ma is. Az Ószövetség anyagának egy része a szájhagyomány korából maradt fenn (különösen Mózes könyveiben), a többi a történetiség korából származik. A 39 könyv anyagát mintegy 1000 esztendő alatt gyűjtötték össze és foglalták könyvekbe. Ezalatt a hosszú idő alatt írástudók, papok és mások sokszor átdolgozták, mindig a maguk hite-gondolkozása szerint. Ezért van az, hogy ellentmondásokat, ugyanannak az eseménynek különböző, párhuzamos leírásait találjuk a könyvekben. Az Ószövetség kezdetben csak Izrael népének volt szent könyve, később a keresztény egyház is magáénak fogadta, és az Újszövetséggel együtt szent könyvvé avatta. Az Újszövetség könyvei arról tudósítanak, hogy Jézusról és evangéliumáról mit hittek, hogyan gondolkoztak a könyvek írói a Jézus halála utáni másfél évszázadban. Az első három evangélium (szinoptikusok) anyagát köztudatban élő emlékezések és szájhagyományok alapján állították össze névtelen szerkesztők. Jézus személyiségét és evangéliumát már az első időkben is többféleképpen értelmezték. Az Újszövetség könyvei céltudatosan, egyik-másik keresztény irányzat szolgálatára íródtak. Szent könyvünk a Biblia ma is, valláserkölcsi életünk kimeríthetetlen erőforrása. A bibliai tudomány kutatásai a Bibliát az emberiség szellemi életének közkincsei közé emelték, és sok tekintetben egyedülállónak minősítették. Egyedülálló értéket ad a Bibliának az, hogy amit Jézusról tudhatunk, azt az Újszövetség evangéliumai őrizték meg az emberiség számára. Jézus evangéliuma örök időkre minden embernek szóló örömüzenet; élete-halála pedig minden ember számára követendő példa, hogy épüljön Istenországa, minden ember boldogsága. 2. A sok nevű ország Az Ószövetség földrajzi színtere az a terület, amelyet ma Közel-kelet néven emlegetünk. A bibliai Palesztinát délről is. északról is nagy birodalmak határolták, nyugatról pedig a Földközi-tenger, keletről az Arab-puszta. Az Ószövetségben Kánaánnak, ígéret földjének is emlegetik. Keskeny, átlagban 50 km széles, 400 km hosszú földsáv volt a Földközi-tenger keleti partja mentén. Észak—déli irányban már akkor is fontos közlekedési-kereskedelmi, hadászati út szelte át, Az újszövetségi történet földrajzi színtere Palesztinától nyugatra terjed Kis-Ázsián, Görögországon át egészen Rómáig. Abban az időben az egész bibliai terület a római birodalom részét képezte. Az a 3500—4000 esztendőre terjedő ókori történelmi időszak, amelyből a Bibliában tudósítások találhatók, korszakokra osztható. I. Nomád korszak Legenda- és mondatörténetek, bölcsességek, énekek maradtak fenn ebből a korból szájhagyomány útján. Főleg a Mózes könyveiben és a Bírák könyvében, de másutt is felfedezhetők ezeknek a maradványai, illetve utalások történnek rájuk. Izrael népének ősei mint nomád törzsek vándoroltak nyájaikkal a pusztában oázisról oázisra. E hosszú korszak kezdetét nem lehet megállapítani; a néppé szerveződés kezdetével zárul, a 13. században, Jézus születése előtt. II. Országfoglalás és berendezkedés Izrael 12 törzse erőszakkal, nehéz harcok árán foglalt magának helyet Kánaán földjén. A törzsek közötti hosszas viszálykodások, harcok közepette telepedett meg azon és kezdett hozzá a földművelő életmódhoz. Legendákkal vegyes története ennek a korszaknak a Bírák, Ruth és Sámuel 1. könyvében olvasható. Ez a korszak körülbelül 200—250 évig tart. III. A királyok kora Három szakaszra oszlik. Az első rövid, mindössze 100 esztendő. Dávid király „dicsősége" aranyozza be. Izrael népe egész történetén végig visszasírja ezt a korszakot. S az ország megsemmisülése után a nép abba a reménységbe kapaszkodva él, hogy „ama napon a Dávid dicsősége visszaszáll"! Ez a korszak 1005-től 922-ig tart. IV. A kettészakadás kora Salamon király halála után a pártoskodás két részre szakítja az amúgy is kicsi országot, S e korszak első része, 922-től 722-igf meg-megújuló belső viszályok jegyében telik el, miközben felhangzanak az első „nagy" próféciák (Amos, Hózseás, Ézsaiás, Jeremiás), keményen ostorozzák a népért felelősöket, kik lerontják a társadalmi erkölcsöket, idegen istenekhez pártolnak, és kétségbeesetten védelmére kelnek az igazi istentiszteletnek melyet megrontanak a papok a szertartásokkal, főleg az áldozatokkal. 922-től 586-ig tart ez a korszak. V. Az ország a nagyhatalmak versengésének forgószelében A Jézus születése előtti 586-tól a születése utáni 70-ig tart, közel 800 esztendő! Az országnak hol a déli, hol az északi része — hol mind a kettő — a déli vagy az északi nagyhatalom igája alatt nyög, s népe, távol hazájától, rabszolgaságban álmodik a szabadulásról. Sűrűn és keményen suhog e korszakban a próféták kezében „isten ostora", mert mindezt a nép s különösen a felelősek hűtlensége miatti isteni büntetésnek tartják, s végsőkig felerősödik szavukban a „messiási váradalom" hangja; eljön „az Úrnak napja", s már itt is vagyon. Ennek a korszaknak a végébe beleesik Názáreti Jézus születése, s ezzel megnyílik a keresztény korszak kezdete. Jézus felnövekedik, prófétálja Istenországa evangéliumát, 33 éves korában kereszthalált hal. Tanítványai, majd az apostolok, elindítják az evangéliumot hódító útjára. 70-ben Titus római császár lerombolja Jeruzsálemet. Izrael népe szétszóródik a világban. 100-ban kialakul az Ószövetség; 130-ban pedig már az Újszövetség anyaga is készen van. Ezzel végződik a Biblia története. 3. A Biblia felosztása Bibliánk 66 könyve két részre van osztva. A régebbi részét Ószövetségnek (Ótestamentum), az újabb részét Újszövetségnek (Újtestamentum) nevezzük. A régebbi részben 39, az újban 27 könyv van. A) Az Ószövetség könyvei Mózes 1. könyve Mózes 2. könyve Mózes 3. könyve Mózes 4. könyve Mózes 5. könyve Józsué könyve Bírák könyve Ruth könyve Sámuel 1. könyve Sámuel 2. könyve Királyok 1. könyve Királyok 2. könyve Krónikák 1. könyve Krónikák 2. könyve Ezsdrás könyve Nehémiás könyve Eszter könyve Jób könyve Zsoltárok könyve Példabeszédek Prédikátor könyve Énekek éneke Ézsaiás könyve Jeremiás könyve Jeremiás siralmai Ezékiel könyve Dániel könyve Hózseás könyve Jóel könyve Ámos könyve Abdiás könyve Jónás könyve Mikeás könyve Náhum könyve Habakuk könyve Zofóniás könyve Aggeus könyve Zakariás könyve Malakiás könyve B) Az Újszövetség könyvei Máté evangéliuma Márk evangéliuma Lukács evangéliuma János evangéliuma Apostolok Cselekedetei Pál levelei: A rómabeliekhez írott levél A korintusbeliekhez írott 1. levél A korintusbeliekhez írott 2. levél A galátbeliekhez írott levél Az efézusbeliekhez írott levél A filippibeliekhez írott levél A kolossébeliekhez írott levél A tessalonikabeliekhez írott 1. levél A tessalonikabeliekhez írott 2. levél A Timoteushoz írott 1. levél A Timoteushoz írott 2, levél A Titushoz írott levél A Filemonhoz írott levél A zsidókhoz írott levél Jakab levele Péter 1. levele Péter 2. levele János 1, levele János 2. levele János 3. levele Júdás levele János Jelenések könyve Ószövetségi történetek 1. Rabszolgasors 2Mózes 1:1—22, 5:6—14 Az egyiptomi király udvarában mindenki lábujjhegyen jár. A király, a hatalmas fáraó rosszkedvű, nyugtalan. Bosszúsan jár-kel fényes palotájában. Tanácsadóit hívatta, s most türelmetlenül várja őket... Vajon mi nyugtalanítja a hatalmas királyt?... Hiszen alattvalói, ha színe elé kerülnek, földig borulnak előtte, s úgy tisztelik, mintha Isten volna; országa a leggazdagabb ország; földje kövér, termékeny. Minden gabonaraktára roskadásig tele van búzával, árpával, rizzsel. Hatalmas hadserege csak most tért haza győzelmesen, zsákmánnyal megrakottan. Mi bántja hát a királyt?... A rabszolgák. Rájuk épül az ország egész gazdagsága, ök építik a fényes palotákat a városokban, az erős várakat a határszéleken és ássák a hosszú öntözőcsatornákat a földeken. Messze földről a hátukon hordják a nehéz faragott köveket, hogy toronymagas piramisokat építsenek a királynak temetkezési helyül. Minden munkát elvégeznek az országban, emiatt az egyiptomiak: az ő népe teljesen elszokott a munkától, egészen ellustult. Csak uralkodnak a rabszolgákon, hajszolják, verik őket... S a rabszolgák, a nehéz munka és kegyetlen bánásmód dacára, évről évre szaporodnak! Mikor az országba kerültek, 70-en voltak, s ma már 300 ezeren vannak! Ez nyugtalanítja a királyt. Azért hívatta tanácsadóit, hogy aggodalmát megtanácskozza velük. „Valamit tenni kell, hogy megakadályozzuk rabszolgáink szaporodását, mert ha nem, a fejünkre nőnek. Maholnap többen lesznek, mint mi. Egyszer csak észrevesszük, hogy fellázadnak vagy kimennek országunkból, vagy éppen ellenségeink mellé állanak! Ki műveli meg akkor a földeket? Ki végzi el a nehéz munkát? Meg kell akadályozni a szaporodásukat!" „Kétszerezzük meg a munkát, szigorítsuk meg a bánásmódot!" — tanácsolták a tanácsosok. A fáraó így cselekedett. És mi történt? A rabszolgák még jobban szaporodtak. Akkor a király kegyetlen és szigorú parancsot adott a katonáknak: „Minden rabszolga fiúgyermeket, aki ezután születik, vessetek a folyóba!" A katonák könyörtelenül teljesítették a parancsot. Ilyen volt a rabszolgasors. Ez a rabszolganép: Izrael népe volt. Az a nép, amelyről szólanak az Ószövetség könyvei. A Bibliát olvasva gyakran találkozunk ezekkel a kifejezésekkel: „úr", „szolga", „szolgálat", „rabszolga". Harcban a győzedelmes sereg a legyőzött népet rabságba hurcolta, rabszolgájává tette. Az uralkodó nép uralkodott, a rabszolga dolgozott, s az úr-nép szabadon élvezte a rabszolgák munkájának gyümölcseit; akár meg is ölhette őket. Nehéz volt a szolgák sorsa, keserves a rabszolgaság! A próféták harcoltak a szolgaság ellen, de tanításaik nehezen és lassan mentek át a gyakorlati életbe. „Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hagy ismét féljetek, hanem a fiúság lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Atyánk!" (Római levél 8:15). Atyánk, Istenünk, segíts minket, hogy a lelket, mit nekünk adtál, megbecsüljük; általa szabadok és jók legyünk. A Te jó és engedelmes gyermekeid. Ámen. * Elolvasni: 2Királyok 7:6—28; 18:9—11;- 25:1—12; 2Krónikák 28:36; Ézsaiás 24:2; Jeremiás 34:13—16; Márk 10:42—45; János 13:1—15; Galatai levél 5:13—16. 2. Isten gondot visel 2Mózes 2:1—25; 3:1—17 Milyen jó, hogy a világban nagyobb hatalom is van, mint a gonosz királyok hatalma! Lám, a fáraó kegyetlen parancsát sem tudták a katonák teljesen végrehajtani. Egy szegény édesanya szeretete erősebb volt, mint a király parancsa. Fiúgyermeke született, és eltitkolta. Sokáig rejtegette kicsi fiacskáját a katonák elől. S mikor már tovább nem rejtegethette, rábízta Istenre. Kicsi kosárkába fektette, s kitette a Nílus partjára a nádasba. Isten gondját viselte a gyermeknek. Arra járt a király leánya, megtalálta a gyermeket, s magával vitte a királyi udvarba. Isten gondviselése folytán éppen az édesanyját fogadták fel melléje dajkának. Édesanyja meséin nőtt fel. Ezek a mesék Isten gondviseléséről, Izrael őseiről és rabszolgasorsáról szólottak. Később a gyermek elszakadt édesanyjától. A királyleány iskolába járatta, s Mózes megtanulta az egyiptomiak minden tudományát. Művelt ifjúvá nőtt, de édesanyja tanításait megőrizte a szívében. Sohasem felejtette el, hogy ő is Izrael népéhez tartozik és az ő népe rab. Fájt neki népe szenvedése; szeretett volna segíteni rajtuk. Nemegyszer védelmére kelt rabszolga testvéreinek, s emiatt a királyi udvarból el kellett menekülnie. Bujdosása közben pásztor lett. Míg juhait legeltette, azon törte a fejét, hogyan tudná kiszabadítani testvéreit a rabságból. Érezte, hogy egyedül gyenge erre a feladatra; kereste a segítséget. A Hóreb hegyén, a csipkebokornál meg is találta. Isten állott melléje. Megszólalt lelkében: „Mózes, eredj el- és hozd ki népedet Egyiptomból! Vezesd el őket arra a földre, melyet atyáidnak ígértem. Ne félj, én veled lessek!" Megtalálta hát a segítséget, Isten melléje állott. Mózes elment, szembeszállott a hatalmas fáraóval, és kiszabadította népét a rabszolgaságból. íme a szegény rabszolgagyermekből népének szabadító] a lett. Isten gondot viselt reá s általa népére. Gyermekkorunk emlékei között is őrzünk, felnőttek elbeszéléseiből is hallunk, a történelemből is tanulunk olyan példákat, hogy Isten gondviselésének ereje hatalmasabb, mint az emberi gonoszság. Gondoljunk csak vissza arra a féltő, önfeláldozó szeretetre, amellyel Édesapánk, Édesanyánk vigyázott életünkre. Felnőtt korunkban is hányszor tapasztalhatjuk, hogy nehéz helyzetekben, fontos döntések előtt Isten, ha mi nem feledkezünk meg róla, milyen közel van hozzánk. A zsoltáríró tapasztalatból énekli: „Közel van Isten minden őt hívóhoz, mindenkihez, aki hűséggel várja Őt!" „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, hiszen a lelket nem tudják megölni" (Máté evangéliuma 10:28). Hálával gondolunk, Atyánk, arra a nagy szeretetre, mellyel szüleink gondoskodnak rólunk, s arra a gondoskodásra, mellyel Egyházunk vezet lelki növekedésünk útján. Kérünk, ezután se hagyj el minket. Tartsd meg szüleinket, hogy szeressenek; tartsd meg Egyházunkat, hogy kebelén nőhessünk bátor és igaz emberekké. Ámen. * Elolvasni: Zsoltárok 146:2—10; 139:1—18; Ézsaiás 49:1—13; Jeremiás 1:4—10; Római levél 8:28; Lukács 2:46; János 19:26. 3. A tízparancsolat 2Mózes 20:1—17; 15:22—26; 16:2—3; 17:1—4; 18:13—20 Mózesnek hamar be kellett látnia, hogy népe a hosszú rabszolgaságban nagyon elromlott. Nem tudott közöttük rendet tartani. Folyton veszekedtek, verekedtek, nem riadtak vissza egymás vére ontásától sem. Ellopták egymás ennivalóját, ruháját, összevesztek, hajbakaptak egy ital vízért vagy egyéb semmiségért. Panaszaikkal mind Mózeshez mentek; ő pedig nem győzött igazságot tenni a sok vitában, perlekedésben. Sokat bánkódott emiatt, s nemegyszer bánta meg, hogy kihozta őket a rabszolgaságból. Hogy fogja ő ilyen néppel az ígéret földjét elfoglalni!.,. Gondjával felment a Sinai hegyre. Gondolatai magasabbra emelkedtek. Törvénnyel kell rendet tartani a nép között — gondolta. S így született meg lelkében, Isten segítségével, a Tízparancsolat; fel is írta azokat két kőtáblára: 1. Egy az Isten: az Úr, csak őt imádd! 2. Bálványt ne csinálj és ne imádj? 3. Ne káromkodj! 4. Az ünnepnapokat szenteld meg! 5. Tiszteld szüleidet! 6. Ne ölj! 7. Élj tiszta életet! 8. Ne lopj! 9. Ne hazudj! 10. Ne kívánd a másét! Ez a Tízparancsolat, mely Isten és embertársaink iránti legfontosabb kötelességeinket tartalmazza. Enélkül békességben élni nem lehet. Mózes lejött a hegyről, felolvasta a népnek a Tízparancsolatot. Később is mindegyre elővette a két kőtáblát, és tanította őket, hogy el ne felejtsék Isten törvényeit. A virág a sötét pincében elpusztul; a madár a kalitkában búsul; a nép a rabszolgaságban lezüllik. A lezüllött rabszolgákból csak törvénnyel lehet népet nevelni, mert el van szokva a szabadságtól. A gyermeknek is, míg a szabadságra meg nem érik, külső segítségre van szüksége. Az első segítség szüleik szeretete, tanácsa. Az iskola szabályai szoktatnak a közösségi fegyelemre és rávezetnek az önmagunk fegyelmezésének útjára. A társadalmi rend alapja az ország alkotmánya és törvénye. Mózes 10 törvénye valláserkölcsi életünk alapokmánya. Tíz tömör mondatban fundamentuma lehet valláserkölcsi életünk épületének. Aki e 10 törvényt nem képes betartani, illetve nem igyekszik aszerint élni, az éretlen a szabadságra, alkalmatlan Istenországa örömeire. „Tégy értelmessé, hogy megfogadjam törvényedet, és meg tartsam teljes szívvel" (Zsoltárok 119:34 v.). Oh, Istenünk, mily szépen beszélsz Te azokhoz, akik magukra veszik mások gondját s hozzád fordulnak tanácsért! Törvényeidet megismerteted velük, parancsolataidra megtanítod őket. Segíts szívünkbe írnunk a Tízparancsolatot. Hadd legyen útmutatónk a tiszta, tökéletes élet felé. Ámen. Elolvasni: Példabeszédek 4:2; 3:1; 6:20; 6:23; 2Mózes 18:13—23; 19:5—8; Galatai levél 5:13—18; I Timotheus 1:9; János 8:3—11; Jeremiás 31:31—34. 4. Mózes népet nevel Istennek 5 Mózes 1:2—40 Mózes nagyon szerette népét; tudta, hogy a rabszolgaságban lettek ilyen rosszak. Nem tanította őket ott senki; nehéz munkán dolgoztatták; gyermekeik nem jártak iskolába. Azt is tudta, hogy hosszú út áll előttük; az ígéret földje a Sinai hegytől nagyon messze van, s az út kietlen pusztaságon vezet keresztül. Sehol egy gyümölcstermő fa; napokig kell menni, amíg az ember vizet, oázist talál. Mégsem ez volt a legnagyobb gondja! Hanem az, hogy ez a rendetlen nép a hosszú, nehéz út alatt tud-e hű maradni Istenhez, meg tudja-e tartani a Tízparancsolatot? Elfogyott a kenyér!... Rátámadtak Mózesre: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból? ... Ott húsosfazakak mellett ültünk és jóllakhattunk. Azért hoztál a pusztába, hogy éhséggel ölj meg?" Máskor vizük fogyott el... Követelőztek Mózesen: „Adj nekünk vizet!... Azért hoztál a pusztába, hogy szomjúsággal ölj meg minket és gyermekeinket?!" Egyszer annyira rátámadtak Mózesre, hogy keserűségében összetörte a két kőtáblát!... A nép féltében, hogy Mózes is, Isten is magukra hagyja őket, könyörgött és fogadkozott, hogy hű lesz Istenhez, csak Mózes írja meg még egyszer a két kőtáblát! így vesződött Mózes az egész hosszú úton át az ő rabszolga népével! Végre felérkeztek a hegyekre, ahonnan be lehetett látni az ígéret földje tájaira. Mózes 12 bátor és eszes férfiút küldött előre, hogy hozzanak hírt a földről és lakóiról.,. Mikor meglátták a felderítők által hozott óriási gyümölcsöket és kalászokat, be akartak rohanni rendetlen tömegben az ígéret földjére, de mikor meghallották, hogy erős nép lakja a városokat, megijedtek, s ismét rátámadtak Mózesre: „Isten, ha ígérte, miért nem adja nekünk készen, ezt a földet? ... Jobb ha visszaviszel minket Egyiptomba, semhogy el kelljen hullanunk e földért!" Mózes végül is belátta, hogy ilyen néppel nem lehet hazát teremteni!... Egy nagy gerezd szőlőért képes odahagyni mindent: Istent, ígéret földjét s hű vezetőjét, Mózest!... Nem tudja felfogni, hogy velük van Isten, hiszen neki ígérte a földet. Mózes nem tehetett mást, visszavezette népét a pusztába. Ott vándoroltak barmaikkal oázisról oázisra negyven esztendeig. Mózes pedig tanítgatta őket Istenről, a hozzá való hűségről, a 10 parancsolat szerinti életről s őseikről, kik valamikor Egyiptomba rabszolgaságba kerültek. Tanításaiból sok fennmaradt az Ószövetségben. - „Mert ti, testvéreim, szabadságra vagytok elhíva; csakhogy a szabadság ne legyen alkalom a testnek a bűnre, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak" (Galatai levél 5:13). * Emelj fel minket, Atyánk, gondolataid világába. Mutass fel előttünk szép célokat. S taníts bátorságra, hogy szép céljaink eléréséért nélkülözni és küzdeni is készek legyünk. Ámen. * Elolvasni: ISámuel 2:21—26; Lukács 2:41—52; IKorintusi levél 13:11; Jeremiás 9:13, 11:3—19; Ezékiel 2:1—7, 20:5—25. 5. Isten: a világ teremtője és gondviselője — ő a mi Atyánk I Mózes 1:1—28 Ma az iskolában sokat tanulhatunk, később tudományos könyvekből sokat olvashatunk az égről, a földről és mindenről, ami a világban van. Régen is szerették volna tudni az emberek, hogy lett a világ. Keletkezését a világ bölcsei sokféleképpen képzelték, Mózes a világ teremtését így képzelte el: Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet. De még semmi sem látszott, csak vizek zúgása hallszott, de Istennek lelke lebegett a vizek felett. Akkor ezt mondta Isten: Legyen világosság! És lett világosság ... És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Azután ezt mondta Isten: Legyen boltozat a föld felett, és elválasztotta a boltozat fölött levő vizeket a boltozat alatti vizektől. És gyűljenek össze az ég alatt levő vizek a tengerekbe, hogy láthatóvá váljék a szárazföld. És látta Isten, hogy ez mind jó. Azután ezt mondta Isten: Növesszen a föld növényeket: füvet, mely magvakat hoz, gyümölcsfát, mely gyümölcsöt terem. Ezután ezt mondta Isten: Legyenek világítótestek az égbolton; a nagyobbik világítótest uralkodjék nappal, a kisebbik és a csillagok éjjel. És látta Isten, hogy ez jó. Azután ezt mondta Isten: Pezsdüljenek meg a vizek élőlények nyüzsgésétől; repdessenek madarak a föld felett, az ég alatt. És hozzon létre a föld különböző fajtájú élőlényeket, földi állatokat. És látta Isten, hogy ez jó. Akkor ezt mondta Isten: Alkossunk embert hozzánk hasonlóvá. És megteremtette Isten az embert a maga képmására; férfivá és nővé teremtette őket, megáldotta őket, és ezt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó. így képzelte el Mózes, a maga bölcs szívével, a világ teremtését. És ez olyan szép és olyan megható; hogy Isten „legyen" szavára egymásután kialakul az ég és a föld és minden, amit világnak nevezünk. És mindennek megvan a maga helye és a maga dolga; és minden áll a maga helyén rendületlenül és végzi a maga dolgát szünet nélkül. És Istennek mindenre gondja van; legfőbb gondja mi vagyunk, kiket a maga hasonlatosságára teremtett és mindennel megáld. Mózes azon igyekezett, hogy rabszolgalelkületű népének szívében nőjön a hit; hogy bízzanak Istenben, aki erős és hatalmas és jó. Bennünk is a hit minden lelki erőnek a forrása, mert összekapcsol Istennel. „Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön... ha látom az eget, kezed alkotását... micsoda a halandó — mondom —, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá?" (Zsoltárok 8:2,4—5). Istenünk, édes Atyánk! Milyen jó, hogy embernek teremtettél minket! Gyönyörködni tudunk áldott, szép világodban! Lelkünkkel meg tudjuk ismerni törvényeidet; tudunk hinni tebenned, akarni tudjuk a jót, és képesek vagyunk a szeretetre. Segíts mindinkább lelkünk szerint élni, hogy lehessünk a Te jó gyermekeid. Ámen. Elolvasni: Nehémiás 9:6; Jeremiás 10:12—13; Római levél 11:33—36; Apostolok Cselekedetei 17:24—28; Zsoltárok 104, 27; Jób 37; I Mózes 8:22. 6. Kain és Ábel I Mózes 4:1—13 Mindnyájunkra állandóan leselkedik a gonosz, s ha nem igyekszünk uralkodni rajta, rosszra ragad. Ilyen az ember! Ilyen volt már kezdetben is. Ádám és Éva kisebbik fia is így lett áldozata a bátyja hirtelen fellobbanó haragjának. Már felnőtt férfiak voltak; Kain, az idősebb, földművelő, Ábel pedig, a fiatalabb, pásztor volt. Kain hirtelen lobbanó, indulatos természetű volt. Isten sokszor figyelmeztette: Kain,, vigyázz, a gonosz az ajtó előtt áll és reád van vágyódása, de te uralkodjál rajta! Kain uralkodott is egy ideig, de egyszer elragadta az indulat, és egy doronggal leütötte az öccsét: Ábelt. Mikor meglátta, hogy öccse összeesett és elborította a vér, azonnal elszállt heves indulata, de már késő volt. Hiába költögette, rázta, hiába kiáltotta kétségbeesve: Ábel, testvérem, én nem akartalak megölni!.,. Ábel nem válaszolhatott, ott feküdt a vérében a földön holtan. S akkor megcsendült lelkében Isten szava: Kain, Kain, mit tettél?... Hol van a te atyádfia, Ábel?... Oh, Uram — felelte zokogva Kain —, mostanig nem tudtam, hogy-őrizője vagyok az én testvéremnek!... Immár nagyobb az én bűnöm, hogy sem elviselhetném!.,. Megfutamodott, hogy menedéket keressen a világban, de szörnyű tettének emlékétől sohasem tudott megszabadulni. Akkoriban az Arab pusztán nomád pásztornépek éltek. Hitük szerint Isten hatalmas, erős ember-forma, ki az égben lakik. Áldozatokat kell neki adni a nyájból, hogy védelmezzen-segítsen-áldást adjon. Az áldozatra szánt állatot vagy gabonát tűzön elégették; ha füstje ég felé szállott — azt hitték —, az áldozat tetszik, ha a földön elterült, nem tetszik Istennek. Kain feldühödött, mert az övének füstje elterült a földön s az Ábelé felfelé szállott; hirtelen fellobbant haragjában agyonütötte a testvérét. Boldog ember az, aki parancsolni tud indulatainak s hallgat lelkiismerete szavára. A lelkiismeret szava Isten szava bennünk. Az elkövetett rosszat visszacsinálni nem lehet; viselni kell a következményeket. Káin addig futott, amíg belehalt. „Szeresd felebarátodat, mint magadat" (Máté 22:39), Istenünk, édes Atyánk! Gyenge gyermekségünkben védj meg hirtelen reánk törő indulatainktól; ne vigy minket erőnket meghaladó kísértésekbe. Növeljed éberségünket, bátorságunkat, hogy a rossznak tudjunk ellenállni, hogy ne kelljen meggondolatlan tetteink miatt bánkódnunk. Ámen. Elolvasni: lMózes 4:6—7; Ézsaiás 59:1—4; Hózseás 8:6; Ézsaiás 1:11—17; Ámos 5:22—24; Máté 15—19; Zsoltárok 101:4; Példabeszédek 4:23; lSámuel 16:7; 4Mózes 23:6. 7. Vízözön I Mózes 6:13—19, 7:12, 3:1—20 Nagy és szép feladat áll előttünk, mondotta egyszer Mózes az ifjú seregnek. E kell foglalnunk az ígéret földjét. Hit, bátorság és erő kell hozzá, mint annak idején Noénak. Édesanyám mesélte egyszer, folytatta tanítását Mózes, hogy régen Noé is azért menekült meg az özönvízből, mert hallgatott Isten szavára. Isten építtetett vele egy nagy bárkát, s megparancsolta, hogy abba mindenféle állatból vigyen be egy párat, Noé szót fogadott Istennek, családjával s állataival együtt beköltözött a bárkába. A vizek úgy megnőttek, hogy a legmagasabb hegyeket is ellepték. Minden élőlény belepusztult az özönvízbe. A bárka azonban úszott a víz színén, s akik benne voltak, megmaradtak, Mikor a víz leapadt, Noé kibocsátotta az állatokat, s ő maga is családjával kiszállott a bárkából. Első dolga az volt, hogy hálát adjon Istennek szabadításáért. A legendákat, meséket azért mesélik az Öregek, hogy a fiatalok, a gyermekek tanuljanak belőlük, Mi a legokosabb, amit nagy bajban tehet az ember? a) nem veszíti el a fejét; b) minden tőle telhetőt megtesz a baj elhárítására; c) amit nem tud megtenni, azt rábízza Istenre. Ezt egyik régi bölcsesség így tanítja: „Segíts magadon s Isten is megsegít!" „Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját" (Jelenések könyve 2:10). * Istenünk! Atyánk vagy nekünk, és mi szeretnénk jó gyermekeid lenni. Figyelmesek, engedelmesek és hűségesek. Segíts meg értenünk Bibliánk tanításaiból a nekünk szóló tanácsaidat, hogy járhassunk a Te utaidon és kikerülhessük az élet nagy veszedelmeit. Ámen. Elolvasni: Ézsaiás 40:31; Zsoltárok 20:8—9; Jób 5:6—9; l.Korintusi levél 2:5; Galatai levél 3:5—6; Zsidókhoz írt levél 10:39; Jakab 2:18; Máté 8:23—28; Márk 5:38. 8. Bábel tornya IMózes 11:1—9 Arrafelé, ahol a Nap felkel, a nagy puszta túlsó szélén folyik egy nagy folyó. Annak a folyónak a partján áll egy óriási csonka torony: a Bábel tornya. Ez a torony azért maradt félben, mert építői — elbizakodott, gőgös emberek — Isten nélkül és egyetértő terv nélkül fogtak a munkához. Úgy történt, hogy egy este a bábeliek beszélgettek, s egymás között azt mondták: mi már annyian vagyunk, olyan sokat tudunk és olyan erősek vagyunk, hogy mindent meg tudunk csinálni, amit akarunk. Isten nélkül is meg tudunk élni. Nosza építsünk egy égig érő tornyot, hogy mindenki járjon csodájára és emlékezetünk fennmaradjon a világ végéig. Másnap reggel hozzá is kezdtek. Hosszú időn keresztül jól ment a munka. Egy idő múlva azonban valami zavar támadt közöttük, és úgy összevesztek, hogy a munkából nem lett semmi. Elszéledtek, szétszóródtak, s a torony ott maradt csonkán, befejezetlenül. Az ember, különösen ha jól megy dolga, könnyen elbízza magát; túlságosan bízik a maga erejében-okosságában-gazdagságában; elrugaszkodik Istentől; összeáll hozzá hasonló társakkal, s azt. hiszi — világ csodájára — egetverő dolgokat tud csinálni. Jézus az ilyen „nagyképű" embereket szánja a legjobban; nem tartja őket alkalmasaknak sem a szabadságra, sem Istenországa boldogságára. Bábel (zűrzavar) tornya ma is áll; 3800 évvel ezelőtt fogtak hozzá az építéséhez azzal, hogy az égig fog érni, Most ott áll romladozón, csonkán; örök figyelmeztetés számunkra is, hogy nagy dolgot terv nélkül, egyetértés nélkül, Isten segítsége nélkül nem lehet véghez vinni. „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején" (Péter első levele 5:6). * Istenünk, édes Atyánk! Szép feladatra hívtál el minket, hogy országodat építsük. Ott van a Te országod, ahol békesség és egyetértés van. Segíts legyőznünk magunkban az ellenségeskedés, árulkodás és veszekedés veszedelmeit. Dolgozzunk embertársainkkal egyetértésben és békességben. Ámen. Elolvasni: Példabeszédek 8:8—13; ITimoteus 6:17—21; lKorin-tusi levél 1:27—31; Zsoltárok 127; Lukács 14:27—30; Máté 7:24—27; Római levél 1:21; Jakab 4:13—17, 9. Ábrahámnak Isten földet ígér lMózes 12:1—9 Ábrahám pusztai pásztorember volt. Nyájával ide-oda vándorolt. Vándorlása közben egyszer Hárán pusztájára ért. Messze van az innen, arra, ahonnan a hideg szelek jönnek. Ábrahám megtelepedett Hárán pusztáján, mert ott jó legelőt, bővizű patakot talált. Csak a szomszédaival nem volt megelégedve, zajosak voltak, veszekedő emberek, bálványozó nép. Nem érezte jól magát közöttük, mert ő a csendet szerette. Sokszor szeretett elgondolkozni a csendben és magában az ő Istenével, Istennel elbeszélgetni. Egyszer megszólalt lelkében Isten: Ábrahám! szép földet választottam ki számodra valahol messze. Menj el oda, és ott elszaporítom a te utódaidat! Ne félj, én veled leszek! És Ábrahám elindult az ígért földre, pedig még az utat sem ismerte. De bízott Istenben. S ment, mendegélt napokon heteken át, és egyszer egy dombon, egy tölgyfa alatt megállt, Gyönyörű volt a vidék. És itt megszólalt Isten: Ez az ígért föld, mely felől szóltam neked. Telepedj le itt, és én elszaporítom utódaidat. Olyan sokan lesznek azok e földön, mint csillagok az égen. Ábrahámnak csordultig telt hálával a szíve Isten iránt, akiben bízott, és aki ilyen szép földre vezérelte. Isten terveit általunk valósítja meg. Isten munkatársai vagyunk. Szólít minket, és elhív olyan feladatokra, amelyeknek célját nem látjuk, útját nem ismerjük. Bízzunk Istenben, mert ő velünk van, és nagy lesz az örömünk, ha a reánk bízott feladatot elvégeztük. „Az Úr az én pásztorom" (Zsoltárok 23:1). Nevelj minket, Atyánk, benned bízó bátor hitre. Ismeretlen úton ha járunk, érezzük, hogy Te irányítod lépteinket; ha sötétben magunkra maradunk, érezzük, hogy velünk vagy; ha több üt között kell választanunk, mutasd meg a helyest, az igazat. Vezess tiszta ösvényeken mindörökké. Ámen. * Elolvasni: 2Mózes 19:5—8; Zsoltárok 78:52—56; I Sámuel 3:1— 10; Ámos 7:10—15; Lukács 4:14—30; Máté 23:37— 39; Apostolok Cselekedetei 22:3—15. 10. A hűség próbája l Mózes 22:1—14 Ábrahám az ígéret földjét csakugyan áldottnak találta. Füvén és vizén a nyájai úgy megszaporodtak, hogy már meg sem tudta azokat számlálni. Csak még egyet kért Istentől: gyermeket, akire örökségül hagyhassa a földet és nyájait. Végre Isten megadta azt is: feleségének fia született: Izsák. Ábrahám nagyon-nagyon boldog volt és kimondhatatlanul hálás Isten iránt. Mivel áldozzak Istennek jóságáért, hiszen földet ígért nekem és utódaimnak — ezen töprengett állandóan, Bizonyára azt kívánja tőlem, ami legdrágább nekem! Megdöbbenve ébredt rá, hogy szívének legdrágább kincse a fia: Izsák. És Isten próbára tette Ábrahámot, mondván neki: Vedd a te fiadat és áldozd meg égő áldozatul. Ábrahám engedelmeskedett. Fájó szívvel vezette fel fiát az áldozati oltárhoz, a Mória hegyére. Elérkezett a legnehezebb pillanat, de ő akkor is bízott Istenben. És nem csalódott. Utolsó pillanatban világosság gyúlt a szívében: Isten valóban azt kívánja, hogy fiát neki áldozza, de nem úgy, hogy hálaáldozatul elégesse, hanem úgy, hogy törvényeiben nevelje, hűségre tanítsa és tökéletességre vezesse. * Isten mindnyájunkat megpróbál. Ha a próbákban kitartunk, erősebbekké, bátrabbakká, jobbakká leszünk. Közelebb jutunk Istenhez, tisztábban megértjük szándékait, és hívebben szolgálhatunk neki. * „És ha szeretjük öt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből... sokkal több az minden égő és véres áldozatnál" (Márk evangéliuma 12:33). * Istenünk, ki minden jót adsz nekünk, mivel háláljuk meg jóságodat?. .. Küzdünk gyarlóságaink ellen, feladjuk rossz szokásainkat mindaddig, míg teljes szívünkkel szeretünk téged. Fogadd el szívünket, segítsd minden jó törekvésünket. Ámen. Elolvasni: Zsoltárok 50:23; I Sámuel 1:11; Hózseás 6:6; Lukács 11:11; Efézus 6:4. 11. Eliézer: a megbízható ember lMózes 24:1—4, 10:12, 15:21, 23:29, 31:33, 48, 57:53 Ábrahámnak volt egy öreg szolgája: Eliézer. Ez úgy gondozta gazdája javait, mintha az övéi lettek volna. Olyan hűségesen végezte kötelességeit, és annyira megbízható volt minden szavában és cselekedetében, hogy ura teljesen megbízott benne. Még legbensőbb családi ügyét is rá merte bízni. Egyszer azzal a nagy feladattal bízta meg, hogy menjen el messze idegenbe és onnan rokonai közül hozzon a fiának feleséget. Eliézer ezt a feladatot is becsületesen elvégezte. Kedves, jő feleséget választott Izsáknak; ezáltal boldogságot szerzett két családnak és gyönyörűséget saját magának. Istenországa megbízható embereken épül fel. Sem a család, sem a társadalom, sem az egyház nem állhat fenn ilyen emberek nélkül. A megbízható emberben Isten is gyönyörködik, mert az ilyen ember építi az ő országát. * „Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután" (Máté evangéliuma 25:21). Atyánk, növeljed felelősségérzetünket azért, amit mások: szüleink, egyházunk reánk bíz, tőlünk elvár. Álljunk minden szavunk, ígéretünk mellett hűséggel, végezzük el minden munkánkat becsülettel. Jutalmunk legyen a boldogság, amit másoknak szerzünk, s a belső lelki öröm, amit magunkban érezünk. Ámen. Elolvasni: Példabeszédek 20:6, 29:14; Ézsaiás 59:13—15; Máté 24:45—51; Jelenések könyve 2:10. 12. Ézsau és Jákob lMózes 25:29—34, 27:1—4, 19:35, 41:44, 28:11—18 Izsáknak két fia volt: Ézsau és Jákob. Ézsau volt az örökös, mert az izraelieknél az volt a szokás, hogy az elsőszülőtt fiú örökölte szülei vagyonát. Jákob vágyott testvére vagyonára. Egyszer, mikor Ézsau éhesen tért haza a vadászatról, kihasználta az alkalmat, és egy tál lencséért elcsalta örökségét. Még arra is képes volt, hogy szegény öreg, vak apját félrevezesse, hogy az apai áldást is megszerezze. Gonoszságával magára haragította bátyját, és apját megkeserítette. Nem sokáig örvendhet az álnok úton szerzett vagyonnak. Testvére haragja elől menekülnie kell. Mit ér az elsőszülöttség és az apai áldás, ha ott kell hagyni mindent: szüleit, testvérét, otthonát, sőt Istent is? Isten azonban nem hagyta el. Vele van bujdosásában is. És milyen boldog, mikor a pusztában álmot lát, és Isten jelenlétét megérzi. Mikor felcsendül lelkében Isten szava: Népem atyjának választottalak, s ezért megbocsátom gonoszságodat, veled vagyok és megőrizlek. Megnyugodva, bizakodón indul tovább az ismeretlen úton. Nekünk is vannak vágyaink, álmaink, terveink. Igyekezzünk azokat elérni, de tisztességes úton: tanulással, munkával, szorgalommal, és akkor velünk van az Isten segedelme. Isten mindig, mindenütt velünk van, még gyarlóságaink között sem hagy el; bízik abban, hogy visszatérünk a jó útra. Ne kövessük Jákob példáját? „Hova menjek lelked elől? Orcád elől hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy ... Ha a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne" (Zsoltárok 139:7—10). Köszönjük Neked, Istenünk, családi életünk boldogságát, békességét. Segíts, hogy soha ne legyünk a békesség megrontói. Ha az önzés kísértése környékezne, jusson eszünkbe a Te irántunk való nagy szereteted, és a Te bennünk való atyai reménységed .. . Segíts gyermekeidhez méltóan élni és szeretni azokat, kiket nekünk adtál: szüleinket és testvéreinket. Ámen. * Elolvasni: Példabeszédek 15:27—28; lTimoteus 6:6—10; Jakab 1:12—16; 2Péter 3:9. 13. A jó és rossz között hányódó ember I Mózes 29:1—14, 30:27—32,43, 35:1—15 Jákob bátyja bosszúja elől futva, Háránba igyekezett, ahol édesanyja bátyja: Lábán lakott. Több napig kellett vándorolnia; ahol elsötétedett, egy követ tett a feje alá és meghált. Egyik éjjel nehéz álmot látott. Hajnalig viaskodott Istennel, könyörögvén, hogy ne vegye le róla a hamis úton megszerzett apai áldást. Isten nem akarja teljesíteni ezt a lehetetlen kérést, de ő megragadta Istent sírva: „El nem bocsátalak, amíg meg nem áldasz engem!" Lábán befogadta nyájai mellé pásztornak. Húsz évet szolgált ott, s közben, különböző ravaszságokkal, nagyon megszaporította nyájai számát, mert az állatok fiazásaiból kapta a bérét. Közbe-közbe itt is voltak nehéz álmai, mert anélkül, hogy ő arról tudott volna, nyugtalankodott benne a lelkiismeret azokért, amiket édesapjával, Ézsauval és nagybátyjával szemben elkövetett. Álmában otthon is járt nemegyszer, de nem merte rászánni magát a hazatérésre. Félt Ézsau haragjától. Húsz év múlva annyira erőt vett szívén a honvágy, hogy összeszedte nagy családját, gazdag nyájait, és elindult hazafelé. Lassan haladtak, napokig tartott az út, s az ő szíve mind jobban rettegett az Ézsauval való találkozástól. Éjjelente megint nehéz álmai voltak. Szülei s bátyja sokszor gondoltak rá, amíg távol volt s mindig aggódva és szeretettel. Ézsau valahogy meghallotta, hogy öccse útban van hazafelé. Örömében azonnal összeszedte szolgáit, és elébe indult, hogy minél előbb megláthassa. Jákob, mikor észrevette, hogy Ézsau közeledik, összeszedett egy sereg állatot; ajándékkal akarta leszerelni bátyja haragját. Ő maga állt a sereg élére, s mikor megközelítették az Ézsau seregét, leborult a földre, s úgy várta azt, aminek — a Mózes törvénye szerint — ilyenkor történnie kellett volna. Ézsau pedig, mikor öccsét felismerte, leugrott barmáról, „eleibe futamodék, megölelé őt, nyakába borula s megcsókolá őt és sírának!" Mikor pedig Jákob felajánlta az ajándék-állatsereget, Ézsau így szólt: „Van nekem elég, jó öcsém, legyen a tiéd, ami a tiéd!" . . Mind a két testvér maga helyett beszél azzal, amit tesz. Tegyünk hozzá mégis annyit: Jákobot Izrael népe ősatyái között tiszteli. Isten tehetséget is adott neki, hogy ezt a megtiszteltetést kiérdemelje. Nem mindenben szolgált rá. Tehetségét nem használta a gyermeki, a testvéri szeretet törvényei szerint. Isten nem mondott le róla, harcolt érte. „Ne légy bosszúálló, se haragtartó a népedhez tartozókkal szemben. Szeresd felebarátodat, mint magadat!" Istenünk! Tehetséget adtál nekünk arra, hogy életünket jó gyermekekhez, jó testvérekhez illő módon éljük. Őrizz meg attól, hogy Tőled kapott tehetségeinket gonosz módon, éppen szüleink, testvéreink ellen használjuk. Inkább törekedjünk arra, hogy hittel, értelemmel, akarattal, szeretettel, alázatosan szolgáljuk a Te céljaidat: építsük Istenországát. Ámen. * Elolvasni: 3Mózes 24:19—20; Zsoltárok 58:11; Zsoltárok 94:1; Római levél 12:19; Máté 5:38—48; Lukács 15:11—32; IMózes 37:1—36, 45:1—15. 14. Szeresd testvéreidet! IMózes 37:1—34 Jákob 12 fia közül Józsefet szerette legjobban. De Józsefnek a szülői dédelgetés nem szolgált javára. Kényes lett és követelőző, önhitt és büszke. Bátyjait csúfolta, folyton árulkodott, hazudozott róluk az apjának. Emiatt ezek, ha kézre kaphatták, meg-megverték... Álmaival még jobban magára haragította testvéreit. Ilyeneket álmodott: Aratnak a mezőn, s kévéiket felállogatják, és a testvéreinek kévéi az Övéi előtt meghajolnak. Egy másik alkalommal pedig azt álmodta, hogy a nap, hold és 11 csillag meghajolt előtte. „Majd adunk mi neked álmokat, csak kerülj még egyszer a kezünkbe" — fenyegetőztek a testvérek. Történt egyszer, hogy testvérei nem jöttek haza a nyájakkal rendes időre a mezőről. Jákob elküldte Józsefet, hogy keresse meg őket és hozzon hírt felőlük. Mikor ezek meglátták őt, szívükben felforrt a bosszú. Megfogták, megverték és meg akarták ölni, de a legidősebb testvér tanácsára életének megkegyelmeztek, és beledobták egy száraz kútba. Később kihúzták onnan, és eladták egy arra járó kereskedő karavánnak, apjuknak pedig megmutatták a József ruhájának véres darabjait, mondván: bizonyosan valami vadállat tépte szét. József meg hiába rugdalózott, ordítozott, mert a kereskedők nem törődtek vele. Meg kellett adnia magát a sorsnak. S egy idő múlva sírva adott hálát Istennek, hogy nem ölték meg testvérei. Arra kérte Istent, ne hagyja el bizonytalan sorsában. Vannak emberi gyarlóságok, melyek másokból ellenszenvet, gyűlöletet, bosszút váltanak ki, mint az önhittség, gőg és gyermekeknél az árulkodás, hazudozás egymás ellen. Győzzük le magunkban ezeket a gyarlóságokat, mert szomorú következményekhez vezethetnek, különösen testvérek között. „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjetek velük" (Máté 7:12). Értesd meg velünk, Atyánk, hogy a kellemetlenségeknek, amelyekbe kerülünk, legtöbbször a mi gyarlóságunk az oka. Talán önzők vagyunk, talán irigyek; talán csúfolunk másokat, vagy árulkodunk barátainkra. A testvéreinkkel, barátainkkal való békességünk érdekében segíts meg gyarlóságaink elleni küzdelmünkben. Taníts meg, hogy szeretetet csak szeretetért várhatunk. Ámen. Elolvasni: lMózes 25:27—28; 37:2—11; 21:9—21; Jakab 3:13— 18; Galatai levél 5:19—23; 1János 4:20—21; 2:9—11. 15. Bocsáss meg nekik! lMózes 39:1—4, 11, 12; 41:1—7, 14—16, 28—30, 39—41, 47—48; 42—45. r. József a hosszú úton belátta, hogy mindennek ő maga az oka. Kérte Istent, bárcsak meg tudna változni. A kereskedők eladták az egyiptomi király egyik főtisztjének. Rabszolga lett. Urának felesége egyszer megharagudott reá, árulkodott ellene, s emiatt börtönbe került. Ott a raboknak szolgált, és fejtegette álmaikat. A király furcsa álmát is ő fejtette meg a hét kövér és hét sovány tehénről meg a hét teli és hét üres búzakalászról. Bölcs tanáccsal is ellátta a királyt, s ezáltal népét megmentette az éhínségtől. Ezért a király főemberré tette. Az országban a király után ő lett az első. Isten kezébe adta testvéreit, mert az országos éhség idején őhozzá fordultak gabonáért. Bosszút állhatott volna rajtuk, de győzött szívében a testvéri szeretet. A rossz gyermekből jó testvér lett. Megbocsátott nekik, megölelte, megcsókolta és asztalhoz ültette őket. Végül az egész családot átköltöztette Egyiptomba. A kánaáni pásztor legkisebbik fiából Egyiptom kormányzója lett. A csúfolódó, árulkodó, gőgös Józsefből alázatos rabszolga és megbocsátó jó testvér. Józsefet a megpróbáltatások tették jó emberré. Az elhagyatottság Istenhez vezette, a szolgaság alázatra tanította. Ne féljünk a nehéz napoktól, mert ilyenkor születik és erősödik meg szívünkben a hit, hűség, jóság és szeretet. „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja barátaiért" (János 15:13). Édes Atyánk, Istenünk! Ügy teremtetted a szívünket, hogy együtt lakik benne a szeretet és a bosszú. A bosszú könnyen elvakít és gonosz útra viszen. Bibliánk tanításain növeljed szeretetünket, hogy le tudjuk győzni vele gonosz indulatainkat. Legyünk jó testvérek, hű barátok, megértésre, megbocsátásra mindig készek. Ámen. Elolvasni: Lukács 15:17; 2Korintusi levél 7:10; Zsoltárok 25:7; Jakab 4:10—11; Kolosszé 3:12—15; 1János 4:20—21. 16. Mózes utolsó tanítása a Hóreb hegyén 2Mózes 1:5—11, 3:4—12; 5 Mózes 1:20—35 Közeledett a nap, mikor Mózes népével ismét elindul az ígéret földje felé. Még egyszer felgyűjtötte népét a hegyre. Milyen mások voltak, mint amikor kihozta őket Egyiptomból! Megismerték Istent, és bíztak benne. Szívükbe vésték a 10 parancsolatot. Vágytak meglátni az ígéret földjét. Bátor, fegyelmezett sereggé nőttek. Mózes utoljára szól hozzájuk ezen a helyen. Jákob nemzetsége, mikor Egyiptomba költöztek, 70 főből állott. Ők is pásztoremberek voltak, mint Ábrahám; nyájaikkal együtt jöttek Egyiptomba. József az ország legjobb legelő-területét: a Gósen földjét adta nekik. Amíg József és a fáraó élt, gondtalanul éltek, mert József mindennel segítette őket. Gyorsan szaporodtak és gazdagodtak. József neve és cselekedetei azonban halála után az egyiptomiak között feledésbe mentek. Jákob népét kezdték rossz szemmel nézni, idegennek, sőt ellenségnek tekinteni. Az egyik későbbi fáraó elvette tőlük Gósen földjét, és rabszolgamunkára fogta őket. Száz évig viselték a rabszolgasorsot, míg aztán Isten elküldött engem, hogy hozzam ki őket a szolgaságból, s vigyem el arra a földre, melyet Isten atyánknak: Ábrahámnak ígért, s melybe el vannak temetve atyáink: Ábrahám, Izsák, Jákob és József porai. El is jutottunk az ígéretföld határához, de nem mehettünk be oda. — Miért — kérdezte a nép. Mózes így felelt: rabszolgalelkűek, gyomruknak élők és gyávák voltak. Egymás között olyanok voltak, mint Káin, Veszekedtek, verekedtek, még meg is ölték egymást, de amikor megtudták, hogy az ígéret földjéért még harcolni is kell, gyáván megfutamodtak. Nem bíztak Istenben, és nem hallgattak az ő szavára. Pedig Isten csak olyan népnek ad hazát, amelyik bízik benne. De nemsokára ismét elindulunk az ígéret földje felé, és elfoglaljuk azt. Készen van Isten serege! Ti vagytok azok! Ti fogjátok elfoglalni a földet, melyet atyáinknak ígért Isten, s melyben az ő poraik pihennek. Mózesre nehéz feladatot bízott Isten: „csordanépből" fegyelmezett sereget nevelni! Hányszor keseredett meg és akarta félbehagyni! Isten nem engedte! Keserűségében összetörte a két kő-táblát, újakat kellett csinálnia. Panaszolt Istennek a nép ellen, tovább kellett folytatni! Most boldog volt örömében! Most utoljára gyűjtötte maga köré őket! Milyen más ez a sereg! Bátor, erős férfiak! Lelkes asszonyok s körülöttük a sok gyermek! Az ő új népe! Sehol sincs szó az írásokban, hogy Mózesnek nyájai voltak, hogy gazdag ember volt. De itt van körülötte Istenben bízó, az ígéret földjéért minden áldozatra kész népe: életének értelme, munkájának, hűségének jutalma! Olyan ez az utolsó alkalom a megszokott helyen, mint az iskolai évet záró utolsó óra, vagy nehéz ütközet előtt a parancskiadás, a jó tanító és növendékei, illetve a kedvelt parancsnok és katonái számára. „Most azért, ha engedelmesen hallgattok szavamra, és megtartjátok szövetségemet, akkor ti lesztek az én tulajdonom valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld" (2Mózes 19:5). Vezess minket, Atyánk, az úton, mely szép céljaink felé vezet. Ha nehéz az út, adj kitartást szívünkbe, ha messze a cél, taníts türelemre. Tartsd távol tőlünk a csüggedést, nevelj bátorságra. Ámen. Elolvasni: Zsoltárok 8:25,5, 27:3, 115:9, 125:1; IKróníkák 19:13; Példabeszédek 28:1; ITimoteus 19:13; Apostolok Cselekedetei 1:8. 17, Az ígéret földje határán 5 Mózes 5:1—25, 6:10—12, 31:5—8, 34:1—8 Hosszú, nehéz út után ismét ott állott Mózes népe az ígéret földje határán. De milyen más nép volt ez most! Fegyelmezett, lelkes sereg. Mózes tanításain bátrakká, bizakodókká nőttek. A pusztai élet megedzette őket. A Tízparancsolat volt életük legfőbb törvénye s Istenben való bizalom a legfőbb fegyverük. Letáboroztak az ígéret földjét környező hegyek lábánál. Most ott állanak mind Mózes körül, s lesik ajkáról a szót. Érzi minden szív, hogy ez az utolsó tanítás. Tanítójuk nagyon öreg már. Lelke erős, mint eddig, hangja meleg és csengő, szemeiben hit és bátorság fénylik, de teste megroskadt, lábai elerőtlenedtek. S a mély csendben elhangzik az utolsó tanítás a Mózes ajkáról; „Isten földet ígért a mi atyáinknak. Megvénhedtem immár, és nem mehetek be veletek arra a földre, de ti legyetek erősek és bátrak. Ne féljetek! Isten veletek fog harcolni, nem marad el tőletek, és nem hagy el titeket! Szövetséget kötött velünk Isten a Hóreb hegyen. Parancsolatait ne felejtsétek el, és tartsátok meg, hogy jól legyen dolgotok a földön, melyet Isten ád tinéktek. És amikor tietek lesz a föld és dolgoztok azon és szép házakat építetek és megszaporodnak a ti barmaitok és esztek és megelégesztek, el ne felejtkezzetek Istenről, aki kihozta a ti atyáitokat a szolgaság földjéről. Neki köszönhettek mindent. Ő ad erőt mindenre. Építsetek hajlékot Istennek." Szólítá Mózes Józsuét, és monda neki: „Te mégy be e néppel a földre, melyet atyáinknak ígért Isten, és te osztod el azt közöttük örökségül. Légy te a legbátrabb és legerősebb. Ne félj! Isten mindenütt előtted megy, és veled lesz mindenben!" Szóla ismét Mózes az ő népének: „Vigyetek fel immár a Nébó hegyére, hadd lássam meg még egyszer a földet!" Felvivék őt a hegyre, és megmutatá neki Isten még egyszer az ígéret földjét. És nézte Mózes a földet, eltelt a szíve nyugalommal!... Tudta, hogy övék lesz a föld ismét... Bízott Istenben és bízott népében... De immár semmit sem szólhatott, mert elerőtlenedett az ő nyelve... És meghalt Mózes ott a Nébó hegyén. Siratta az ő népe 30 napig, és eltemették ott a völgyben, Iskolában, közvetlen a vizsga előtt, versenyen, a rajt pillanatában, általában akkor, amikor közvetlenül következő nehéz próbatétel előtt állunk, izgalom hatalmasodik el rajtunk, feszültség állapotába kerülünk. Ott a táborban, valószínű, csak egyetlen szív volt tökéletesen nyugodt: a Mózes szíve; tele volt bizakodással, szent nyugalommal. Bízott Isten ígéretében, segítségében, bízott lelkes népében, mint élete végének közeledtét érző szülő jólnevelt gyermekeiben. öreg volt, 120 esztendős. Felvitték a Nébó hegyére, végighordozta fáradt tekintetét az ígéret földje termékeny tájain, és meghalt csendesen. Nehéz feladatot bízott rá Isten, hűséggel végrehajtotta, hosszú életet, szép halált kapott jutalmul Istentől. * „Akkor vigyázz: ne feledkezz meg az Úrról... Azt tedd, amit helyesnek és jónak lát az Úr, hogy jó dolgod legyen, hogy bemehess és birtokba vehesd azt a jó földet, amelyet esküvel ígért atyáidnak az Úr" (5Mózes 6:12—18), Sokat kell küzdenünk az életben, szenvednünk és nélkülöznünk is az úton, mely célunk felé vezet, de küzdelmünk nem hiábavaló, ha nem feledkezünk meg Istenről, és azt cselekedjük, ami igaz és kedves előtte. És örökség szerint bírjuk a földet, mely áldott és minket is azzá tesz. Segíts, Atyánk, hogy így éljünk. Ámen. Elolvasni: lSámuel 17:31—45; lMózes 12:1—7; IMózes 28:11— 22; 5Mózes 1:8—11; Efézusí levél 6:11—18; Zsidókhoz írt levél 4:1, 3—12; 2Krónikák 32:6—8. 18. Lelkünk szava: Isten szava lSámuel 1:9—11, 20—28; 3:1—9 Mózes népe Józsué vezetésével elindult, hogy hazát szerezzen magának. Nehéz harcokat vívtak az ígéret földjéért. A két kőtáblát mindenütt magukkal vitték. Isten megsegítette őket. A nehéz harcokban sokat nélkülöztek, éheztek, szomjúhoztak, sokan feláldozták életüket is a nagy célért. Végre övék lett a föld; drága, kedves hazájukká lett, mert sokat áldoztak, szenvedtek, küzdöttek érte. Az ígéret földje legszebb városában szép, nagy sátort építettek, s abban helyezték el a szövetség ládáját, melyben a két kőtáblát tartották. E szent sátor volt a templomuk addig, amíg állandó hajlékot építettek Isten dicsőségére, Józsué papokat rendelt a szent sátorhoz, hogy őrizzék a szövetség ládáját, szolgáljanak Isten előtt, és tanítsák a népet, A papok között volt egy Éli nevű öreg pap, aki nagyon bot-dog volt, hogy szolgálhatott Isten előtt. De volt egy nagy bánata. Rosszak voltak a fiai, s nagyon fájt neki, hogy egyik sem méltó arra, hogy Isten szolgája legyen. Egyszer, amint a szent sátor ajtajában ül, hallja, hogy egy szegény Anna nevű asszony milyen nagy buzgósággal könyörög odabent, hogy Isten áldja meg az ő életét gyermekkel. Mikor az asszony kijött a sátorból, az öreg főpap megáldotta őt. Eredj el békességgel és Isten adja meg neked, amit kértél Tőle. Isten meghallgatta az asszony imádságát: fia született, akit Sámuelnek neveztek. Anna elhatározta, hogy fiacskáját hálából Istennek szenteli. Mihelyt Sámuel akkorára nőtt, édesanyja felvitte Élihez, hogy neveljen belőle szolgát Istennek. A kicsi Sámuel jó gyermek volt, szorgalmasan szolgált Istennek, állandóan ott volt a templomban, sepregetett, port törölt, énekelt és imádkozott, még ott is aludt a templomnak egyik zugában. Egy éjjel úgy hallja, mintha valaki nevén szólítaná, és ő feleli: Szólj, Istenem, mert hallja a te kicsi szolgád. Aztán hangzott tovább a szó: Vigyázz, ne járj az Éli fiai tanácsán. Szolgálj csak előttem hűséggel, s ha valamit akarsz cselekedni, hallgass az én szómra. Reggel Sámuel felébredt, és ezt gondolta magában: Bizony, Isten szólt nekem az éjjel csendes, belső szóval, és én úgy cselekszem, ahogy ő kívánja. Éli fiai elpusztultak a filiszteusok elleni harcban, s maga Éli is meghalt utánuk bánatában. És Sámuel lett a főpap az ő helyében. Isten szava mindnyájunkat szólít, irányít, tanácsol. Környezetünk mindnyájunkat csábít, kísért. Isten szava csendes, belső hang, a csábítás sokszor zajos, erőszakos, követelő, fenyegető. Vigyázz, melyikre hallgatsz! „Szólj. Uram, mert hallja a te szolgád!" (ISámuel 3:9), Köszönjük neked, Istenünk, hogy szóltál prófétáidnak a Te akaratod felől. S hogy nekünk alkalmat adsz, hogy Bibliánkban megőrzött tanításaikon növekedjünk a jóban. Hadd legyenek tanításaik életünk vezető csillagai. S ha hozzánk is szólnál. Atyánk, hadd hajoljunk mi is a te szódra, s legyünk annak szószólói mindörökké. Ámen. Elolvasni: 2Sámuel 23:27; lKirályok 19; Jeremiás 1:4—10; Lukács 3:2; Apostolok Cselekedetei 9:4—6; Márk 1:11; Ézsaiás 61:1—2. 19. Győzelem Istennel ISámuel 16:11—13; 17:1—9; 17, 20—24, 26, 32—37, 40—45, 47—50 Sault egy idő után a hatalom és zsákmány elcsábította Isten szolgálatától. Sámuel sokat bánkódott emiatt. Úgy látta, hogy új királyt kell választania a népnek. Betlehemben jártában betért Isai házához. Isainak nyolc szép fia volt. Dávid, a legkisebb, éppen a mezőn őrizte a juhnyáját. Róla beszélgettek, hogy milyen erős és bátor, s emellett milyen szelíd és vidám. Egyszer csak betoppan Dávid, s megáll Sámuel előtt. Az csak nézi, gyönyörködik benne, és megszólal szívében a belső, csendes hang: Dávid lesz a király Izrael háza felett. Dávidnak testvérbátyjai nemsokára hadba vonultak a filiszteusok ellen. Sokáig nem jött hír felőlük. Dávid felpakolt és elment, hogy hírt hozzon róluk. A táborban felháborodással hallotta, hogy egy óriás filiszteus, Góliát, mindennap gyalázza Istent és Izrael seregét, és nem akad senki, aki vele szembeszálljon. Kicsi pásztorfiú létére botot és parittyát ragadott kezébe, s szívében Isten nevével legyőzte Góliátot. Mindnyájunkra várnak harcok, Ilyenkor ki kell állani valami mellett, meg kell küzdenünk valamiért. Először tegyük fel magunkban a kérdést: igaz-e, becsületes-e, önzetlen-e, építő-e, Istené-e az ügy, ami mellett ki akarunk állni. S ha az, akkor készüljünk fel, és Isten nevében harcoljunk bátran és okosan. Az a tudat, hogy Isten ügyéért harcolunk és ő velünk harcol, megsokszorozza erőnket, és győzelemre visz. * „Erőm és pajzsom az Űr, benne bízik szívem. Ő megsegít engem, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát" (Zsoltárok 28:7). A te segítséged nélkül, Istenünk, a legerősebb ember is elbukik, a te nevedben a gyenge is győzelemre jut. Ha nekünk is ki kell államink a jó és igaz védelmében, hadd legyünk mi is éberek, bátrak, okosak, hogy győzzünk mi is a te nevedben. Ámen. Elolvasni: Jakab 1:12—13; Apostolok Cselekedetei 2:21; Lukács 9:25; Márk 1:13; Máté 6:19—21, 20:16. 20. Tégy jót a te ellenségeddel! lSámuel 18:5—11, 24:1—20, 26:3—25 Dávidot győzelme után Saul magával vitte a királyi udvarba. Ott sokat tanult. Kedvességével megszerettette magát. Énekével, hárfajátékával sokszor felvidította a királyt. A harcokban vitézségben mindig elöl járt; a vitézek szerették, s a nép inkább őt dicsőítette, mint a királyt. Saul szívében emiatt felébredt a féltékenység, és kezdte gyűlölni Dávidot. Egyszer hirtelen dührohamában dárdájával kicsi híján a falhoz szegezte őt. Dávid jobbnak látta elmenekülni a király haragja elől. Legbizalmasabb barátaival ide-oda bujkált az erdők-hegyek között. Saul sereget gyűjtött, és vadászott utána, hogy megfogja és megölje. Ez az üldözés hosszú ideig tartott, mert Saul fia, Jonatán,, aki nagyon megszerette Dávidot, és Saul leánya, Mikál, aki közben felesége lett Dávidnak, segítette őt bujdosásában, vagy úgy, hogy apjukat másfelé tanácsolták, vagy úgy, hogy Dávidnak tudtára adták, hogy merre keressen menedéket. Dávidnak Isten kétszer is kezébe adta Sault; megölhette volna, de ő nem tette. Egyszer egy barlangban bujkált. Saul a seregével a barlang közelében táborozott le éjszakára, ő maga pedig a barlangban tért pihenőre. Dávid az alvó király közelébe lopózott, s egy darabot levágott annak köpenyéből. Reggel, mikor jő messze elment, egy hegy tetejéről lekiáltott Saul seregére, és meglóbálta feléje a köpeny darabot. Saul megszégyellte magát, s még dühösebben vadászott Dávid után. Másik alkalommal Saul serege szabadban táborozott le éjszakára. Dávid a táborba lopózott, s az alvó király mellől elvette a dárdát és a vizeskorsót. Reggel ismét tudtára adta a királynak, hogy Isten ismét kezébe adta életét, de ő ismét megkímélte. Végül is Saul és három fia, közöttük Jonatán is, meghalt egy, a filiszteusok ellen vívott csatában. Sault azért tették királlyá, mert ő volt a legerősebb. S íme milyen gyenge ember! Mennyire nem tud parancsolni gonosz indulatainak! Sajnálatra méltó és veszedelmes az ilyen ember! Hogy megszeretjük Dávidot! Benne is, mint minden emberben, volt hajlandóság a bosszúra, de a kísértésben uralkodott rajta. Győzött benne a jó ember, a megbocsátás! Ezért fogadtuk a szívünkbe. Képes volt a rosszért jóval fizetni. „Légy jóakarója a te ellenségednek!" (Máté 5:25) Istenünk! Segíts, hogy hívek legyünk ahhoz, amire Bibliánk tanít! Ha fellobbanó indulataink elhomályosítanák lelkünk ablakait, Bibliánknak ezek a szép lapjai töröljék tisztára látásunkat. Még ha alkalmunk lenne te arra, hogy a jóért rosszal fizessünk, legyünk képesek visszatartani magunkat a bosszúállástól, ami a legs


Serzői jog Unitárius Portál
Minden jog fenntartva.


Kategória: Hitoktatás
Cimkék: Semmi
Könyvjelző: Share/Save/Bookmark

[ Vissza ]



______________________________________________________________________________________________________________

Virtuális Unitárius Közösség UniGyűrűje
[ Előző | Gyűrű főoldala | Feliratkozás | Véletlenszerű oldal | Következő ]



Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek.
A közzétett hírek és hozzászólások szerzőik tulajdonai, minden más tartalom: © 2002-2014 Magyarországi Unitárius Egyházé.

googlePR.hu - ingyenes PageRank


Weboldalunk hírei a backend.php és az ultramode.txt fájlokkal is elérhetőek.
**

You can syndicate our news using the file backend.php

Distributed by Raven PHP Scripts
New code written and maintained by the RavenNuke™ TEAM


(Original PHP-Nuke Code Copyright © 2004 by Francisco Burzi)
oldal generálása: 0.76 másodperc


:: fisubsilver shadow phpbb2 style by Daz :: PHP-Nuke theme by coldblooded (www.nukemods.com) ::