Tartalomjegyzék |  Cimkék |  Tartalom hozzáadása

       

UJÉV NAPJÁN,......Petőfi Sándor. Megérte ezt az évet is. Megérte a magyar haza: A vészes égen elborult, De nem esett le csillaga. Meg van vagdalva, vérzik a kezünk. De azért még elbírja fegyverünk, S amerre vág, Ott hagyja fájó vérnyomát. Ott hagyja fájó vérnyomát, Haramja csorda, képeden! Hogy majd az ítéletnapon E bélyeg vádlód legyen, Vádolód ad Isten színe előtt, És gyújtsa rettentő haragra őt, Te ellened, Ki ránk veszett fogad fened! De mit az ítélet nekünk? Ha lesz is az, sokára lesz! És ami több, és ami fő: Az Isten könyörületes. Még majd kegyelmet adna nékik Ő... Ne várakozzunk: e vérengző Kutyák felett Tartsunk magunk ítéletet! Tartsunk oly vérítéletet, Hogy elborzongjon a világ: Mjd addig szorjuk rájok a Szörnyű halálos nyavaját, Amig hírmondonak marad csak egy, Hogy jaj neki, Ki a magyart nem tiszteli! Nekünk most az isten kevés, Mert ő nem eléggé kemény: Hozzád imátkozom pokol, Az új esztendő reggelén : "Önsd sziveinkbe minden dühödet, Hogy ne ismerjünk könyörületet, Mig e gazok Közül a földön egy mozog" József Attila LEVEGŐT! Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek. Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én. Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok. Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg. És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg. Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz. Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek. Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad! Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat! 1935. nov. 21. Tolcsvay László - Bródy János Már csak néhány csillag él, Újságpapírt hord a szél, Felébred az állomás, és vár, újra vár. Dülöngél egy nagy kabát, Álmosan néz rá a lány, Szemében még különös álma jár. Ááá... Az elso villamos már elindult felénk. Csilingel, amerre jár. Az elso villamosra vár a napsugár. Ááá... Hosszú volt az éjszaka, Égen, földön folyt a tánc. A korlát láncainak dőlt a csillagász. Ááá... ÁLDÁS A MAGYARRA...Babits Mihály. "Lám,igaz jószágunk visszatért kezünkre, bár a világ minden fegyvere őrizze, Mert erős a fegyver és nagy a hatalmasság, de leghatalmassabb mégis az igazság. Útja,mint a Dunanak és csillagok útja: nincs ember,aki azt torlaszolni tudja. Él a nagy Isten és semmi se megy kárba, Magyarok sem lettünk pusztulni hiába, hanem példát adni valamennyi népnek, mily görbék s biztosak pályái az égnek. Ebböl tudhatod már,mi a magyar dolga, hogy az erös előtt meg ne hunyászkodna. Erős igazsággal az erőszak ellen: igy élj,s nem kell félned,veled már az Jsten. kelnek a zsarnokok,tűnnek a zsarnokok. Zsibbad a szabadság,de titkon bizsereg, és jön az igazság,közelebb, közelebb.." Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Jobb üdőt, mint tavaly volt, Ez új esztendőben; Jó tavaszt, őszt, telet, nyárt, Jó termést és jó vásárt Ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Zsíros esőt, kövér hót, Ez új esztendőben; Bő aratást, szüretet, Egészséget, jó kedvet Ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Drága jó bort, olcsó sót Ez új esztendőben; Jó kenyeret, szalonnát Tizenkét hónapon át Ez új esztendőben! Adjon Isten minden jót Ez új esztendőben: Vegye el mind a nem jót, Ez új esztendőben; Mitől félünk, mentsen meg, Amit várunk, legyen meg Ez új esztendőben! szlovákiai magyar népköltés Kicsi vagyok, székre szállok, onnét nagyot kiáltok, hogy mindnyájan meghalljátok. Boldog új évet kívánok! /Népköltés / Víg volt nekem az esztendő, De nem tudom, a jövendő, Víg lesz-e az, vagy búszerző, Vagy a szívem keserítő? /Népköltés / Adjék Isten minden jót, öt-hat tyúkot, jó tojót! Hízott disznót, sok hurkát, tele pincét, kamarát, sonkát, kolbászt, szalonnát, gond ne bántsa a gazdát! Adjék Isten szép vetést, rengő-ringó jó termést, békesség és szeretet töltse meg a szívetek ebben az új évben! / Népköltés/ Újévi köszöntő Az idő dajkája ma éjjel egyik kezével újévet ringat Miközben a másikban bús ravatalon óévet takargat. Virrasszuk ugyan a régit, de inkább az újat köszöntjük S a telt élmény-poharat ma éjfélkor mind kiöntjük. Újesztendő, állj elébünk, hadd lássunk a velődig ma éjjel! Lám veled is vénebb lett minden létező egy évvel. Újesztendő, áldott hajnala újabb vágynak, tettnek. Termő méhe légy emberséges tiszta becsületnek! Újesztendő, előlegezz feleletet sok-sok kérdő szóra, Lám sír a harang már s minden házban búcsút ver az óra. Újesztendő, hozz békét, jót, boldogat, termőt, Oszlass el egünkről minden vészt; poklot-rejtő felhőt. Üsd ki a fegyvert merénylők markából bátran. Hűtsd le forró fejét, ki őrjöng betegen, megszálltan. Ne hallgasd meg imáját annak, ki vérért könyörög, Holttestének se adjon nyugalmat temetőben a rög. Keserű legyen falatja annak, ki másnak halált készít S ki bút kovácsol, add ki abból először neki a részit. Újesztendő, harsonázz riadót számára annak, kiben kihűlt a vágy. Állítsd talpra a beteget, kinek jussa a gyógyszer és az ágy. Könnypatak árkát tömd be mosollyal, ó minden arcon, Ne lelje gyönyörét ember, kínon, börtönön, harcon. Összekuszált fonalát létünknek bogozd ki, ó kérünk S tüzelj, késztess, bátoríts, hogy semmitől meg ne riadjon a vérünk. Gályatesteden új erő új vitorlát feszítsen S minden tiszta álmot boldog part felé repítsen. Hol nem hóhéra már többé ember az embernek, Jóért nem sújt a vas s bűnért nem fizetnek. Üdvözlégy új év, minek kereszteljünk mondd, ó mondd tégedet? Légy a béke éve! E szent szóval csókoljuk minden léptedet. Megoldatlanságok kiáltanak feléd, ím, mint éhes gyermekszájak, Légy kulcs, mely kinyit minden beszakadt nagy kérdés-zárat. Teremtő nagy tervek intenek feléd fehér zsebkendővel, Hogy révbe jussanak, áldj meg ésszel, nagy erővel. Kevés legyen a könny s csilingeljen sok gyermek-nevetés, Magva szakadjon ősi búsulásnak s tűnjön rút szenvedés. Vénhedett vénül ne nyögjön erőtlen, ziháló kebel, Mikor a légben a március tavaszillatot kever. Újesztendő! Idők méhéből szülj nekünk békét, színes szent jövendőt, Ily vággyal kívánjunk Istentől minden jó embernek boldog újesztendőt! Gellérd Imre 1955. december végén